Hogyan éljünk tovább egészségesen?

A hirtelen stressz szervezetre gyakorolt hatását, valamint a sportolás életminőséget javító szerepét kutatják a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem szakemberei egy most indult közös projekt keretében.
 

- A kutatások célja kideríteni, hogy a hirtelen fellépő stresszre, vagy valamilyen külső behatásra, hogyan reagál a szervezetünk legérzékenyebb szervrendszere, a bélrendszer. Így megismerhetjük a fokozott kockázatú emberek egészségi állapotának fizikai aktivitás hatására bekövetkezett változásait, illetve elérhetővé válhat egy olyan sport-biotechnológiai mérő és kiértékelő csomag, amely alapja lehet további sportteljesítmény-vizsgálatok modellezésének és elemzésének – hangsúlyozta Szilvássy Zoltán rektor a program november 7-ei nyitórendezvényén.

Az „Életminőség fejlesztése Kelet-Magyarországon: Táplálkozás-, teljesítménybiológiai és biotechnológiai experimentális kutatások és eszközfejlesztések a humán megbetegedések megelőzésére és kezelésére”, című projekthez a Debreceni Egyetem több beruházása kapcsolódik.

- Több infrastrukturális fejlesztéssel próbáltuk megalapozni ennek a programnak a sikerét, többek között ezért készült el a Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpontja, illetve a Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központ. Egy másik programban pedig műszereket is tudunk ehhez a programhoz beszerezni – tájékoztatott Bács Zoltán kancellár.

A Szegedi Tudományegyetemmel közösen indult projektben számos egyetemi oktató, kutató, PhD-hallgató, illetve technikai munkatárs vesz részt a Klinikai Központ, az Általános Orvostudomány Kar, a Gyógyszerésztudományi Kar, a Természettudományi és Technológiai Kar, a Bölcsészettudományi Kar, a Gazdaságtudományi Kar, valamint a Sporttudományi Koordinációs Intézet, a Gyógyszerfejlesztési Koordinációs Központ és a Táplálkozástudományi Intézet részéről.

- Ez a példátlan összefogás szinte garancia a sikerre. Bízom abban, hogy a projekt lehetőséget biztosít majd a fiatal kollégáknak a tudományos elképzeléseik megvalósítására. Remélem, hogy számos tudományos eredmény, PhD-dolgozat és közlemény születik majd a témában, illetve egy nagyon jelentős egészségnyereséggel zárul majd – emelte ki Páll Dénes, a projekt szakmai vezetője.

A programban elért kutatási eredmények, kifejlesztett módszerek és eszközök az életminőség javítását célozzák.

- Állatkísérletek segítségével vizsgáljuk meg azt, hogy a rendszeres fizikai aktivitás hogyan befolyásolja a kardioprotektív és a metabolikus mechanizmusokat. Ennek a folyamatnak a megértése közelebb visz minket ahhoz, hogy tudományosan bebizonyítsuk, mennyire hatásos és elengedhetetlen az életminőségünk szempontjából a folyamatos sportolás – részletezte Pósa Anikó, a Szegedi Tudományegyetem alprojektvezetője.

 

A 2020-ig tartó, több mint egymilliárd forint uniós forrásból megvalósuló projekt további célja egy széles körben hasznosítható, a pszichés és a fizikai stressz elkülönítésére alkalmas diagnosztikai eszköz kifejlesztése.

Sajtóiroda - TB

Legutóbbi frissítés: 2023. 02. 16. 12:56